Nyaki fájdalom

Típusos esetben égő vagy tompa fájdalommal indul, ami a nyak felől a vállba, felsővégtagba, ujjakba sugárzik. Előfordul, hogy éjszaka felerősödik. Gyakran kényszertartással párosul. Okai lehetnek: nyaki porckorongsérv, gerinc kis ízületi porckopás, fejfájás, keringési zavar, nyaki borda, korábbi traumás sérülés, daganat, stb. Kezelése többféle, fontos az ok kiderítése.

Porckorongsérv

A gerincoszlop bármelyik szakaszán előfordulhat, de főként az átmeneti régiókban gyakori. A gerinc mozgásszegmentumát két csigolya és a köztük elhelyezkedő porckorong képezi. A porckorong erős, vaskos tokból, és az ebben lévő zselés tartalomból áll. Amennyiben a porckorong ellapul, következményesen a tok kiboltosul és nyomást gyakorol a mögötte elhelyezkedő gerincvelőre vagy az abból kilépő idegszálra. A betegek gyakran végtagokba kisugárzó égő fájdalomról panaszkodnak „mintha húsukat rágná valami”. A diagnózishoz MRI ritkábban CT vizsgálat készítése szükséges. Az adott kép alapján konzervatív kezelés vagy előrehaladott esetben műtéti ellátás javasolt.

Gerincferdülés

A gerincferdülések lehetnek egysíkú (két dimenziós) vagy többsíkú (három dimenziós) deformitások. Az egysíkú deformitások az anatómiai görbületek növekedéséből vagy csökkenéséből adódnak. A többsíkú deformitások összetett módon jönnek létre. Az anatómiai görbületek fokozódásán illetve csökkenésén kívül rotációs összetevő is szerepet játszik a gerincferdülés kialakulásában. Leggyakrabban a gyenge hátizomzat miatt jön létre, ezért ez megfelelő gyógytornakezeléssel jól javítható. A szerkezeti elváltozások kezelésére fűző alkalmazható vagy tartásjavító műtétet végzése javasolt.

Derékfájdalom

A deréktáji fájdalom lehet helyi vagy kisugárzó. Okai között szerepelhet a csigolyák kis ízületi porckopása, izom eredetű fájdalom, csigolya összeroppanás, porckorongsérv, hasi folyamatokból eredő diszkomfort, szúró fájdalom, gyulladás. Kiemelten fontos a kórok tisztázása és ezt követően az annak megfelelő kezelés.